Olaszországban folytatja STOP SHOP kiskereskedelmi márkájának bővítését az Immofinanz. Az első akvizíció ebben az országban a közel 27 000 négyzetméter bérelhető területtel rendelkező és teljesen bérbeadott Parco Fiore, amely az észak-olaszországi San Fior városában található.
A hulladékgazdálkodás a társadalom és a gazdaság működésének elengedhetetlen tartozéka. Minél magasabb szintű megvalósítása a fejlettség fokmérője és egyben a fenntartható fejlődés egyik mutatója. Hogy ez milyen megoldásokban ölt testet, hogyan alakul a keletkezett hulladék mennyisége, hogyan hasznosítják ezt és mekkora részét gyűjtik szelektíven Magyarországon, annak a KSH számai alapján jártunk utána.
Újabb rekordra ugrott az üresen álló kiskereskedelmi területek mennyisége Manhattanben annak ellenére, hogy New Yorkban folyamatosan enyhülnek a járványkorlátozások. Az üresedési ráta 2021 második negyedévében 28 százalékra ugrott, ami az utóbbi tíz év legmagasabb értéke - írja a JLL számai alapján a Bloomberg.
Öt év után önálló tárlattal jelentkezik a Közlekedési Múzeum, új otthonában a vasúti járműgyártás egykori bázisán, az Északi Járműjavító Dízelcsarnokában. A "Volt egyszer egy Északi… A történet folytatódik" című időszaki kiállításon színes rendezvényekkel, múzeumpedagógiai foglalkozásokkal és tematikus sétákkal várják az érdeklődőket július 16. és október 31. között, még a csarnok MÁV által hátrahagyott mai állapotában, a múzummá történő átépítés előtt.
Hetente akár többször is eljárnak a magyarok shoppingolni, a megkérdezettek közül pedig leggyakrabban az 50 év feletti férfiak töltik ezzel az idejüket – derül ki az NRC által a WING megbízásából készített reprezentatív kutatásból. Minden vizsgált korcsoport számára a megfizethető kínálat a legfontosabb szempont egy bevásárlóközpont kiválasztása során. A kutatás kitért a legfontosabb üzlettípusok kérdésére is, és a kapott adatok alapján jól látszik, hogy a szupermarketek után a ruházati boltokat jelölték meg a legtöbben, így a vásárlók számára fontos, hogy változatos divatmárkákat kínáljon egy bevásárlóközpont.
A járványhelyzet és az ebből adódó járványügyi korlátozások a szállodákat nem csupán a hirtelen bezuhanó kereslet és az ebből következő bevételkiesés miatt érintették negatívan. Meghatározó problémának bizonyul a szektort érintő bizonytalanság kapcsán kialakult munkaerőhiány, mely a fővárosban érzékelteti leginkább a hatását. A szállodák üzemeltetői béremelésekkel és átcsoportosításokkal törekednek a helyzet megoldására - mondta el Verb Vivien, a BDO szakértője.
Úgy tűnik, ezen a héten is folytatódik a hotelátadási láz Budapesten, ezúttal a Wyndham Hotels & Resorts, szállodafranchise-vállalat jelentette be, hogy megnyitja kapuit a Lánchíd közelében található H2 Hotel Budapest. A vállalat érdekeltségébe 95 országban, összesen 8900 szálloda tartozik.
Korábban már beszámoltunk róla, hogy a legnagyobb fizikai üzletét nyitja meg az eMAG az Etele Plazaban, most egy új bérlőt is bejelentett a bevásárlóközpont fejlesztője: szeptembertől a földszinten Spar szupermarket várja majd a vásárlókat.
A koronavírus járvány soha nem látott mélységbe sodorta a turizmus- és vendéglátásszektort, amely most a tömeges oltásoktól, a védettségi igazolványok és „COVID -útlevelek” megjelenésétől reméli a régóta várt kilábalást - írja elemzésében Indra Dániel, a KPMG igazgatója.
A válság által leginkább érintett szektorban a mai napon szinte percenként érkeznek a bejelentések, miután a Boráros téri hotelátadás után nem sokkal a Market Építő Zrt. is bejelentette, hogy átadtak egy korábban félbehagyott épületből kialakított, 149 szobás, négycsillagos, esztergomi szállodát. Bár elsőre meglepő lehet ez az aktivitás, de mindez csak véletlen egybeesés, mindkét hotelprojektet még a járvány kirobbanása előtt indították, tehát nem a szállodapiac hirtelen szárnyalásáról van szó.
Átadta a WING a B&B Hotels első magyar egységét, amely a Boráros téren található egykori Angyal irodaház átalakításával jött létre. A 214 szobás szálloda 2021 nyarától várja első vendégeit.
Bár konkrét törvénymódosításokat még nem fogadtak el, már most látszik, hogy az építőanyagpiac egyes szereplői nem szeretnének a kormány tegnapi bejelentéseivel szembe menni, kockáztatva egy esetleges GVH vagy NAV ellenőrzést, amik mostanában egyre szaporodnak az iparágban. Mivel az építőanyagok ára drámaian megemelkedett, a kormány, a korábbi híreket megerősítve, tegnap többek között azt a döntést hozta, hogy az építőipari termékek kivitelét engedélyhez fogja kötni. Vélhetően ennek hatására is, a budaörsi székhelyű építőipari segédanyaggyártó cég, a Mapei Kft. ma reggel bejelentette, hogy a hazai igények zavartalan kielégítése érdekében fékezte exportját.
Az építőipari alapanyagok piacán tapasztalható drasztikus áremelkedések miatt indított kormányzati ellenőrzéssorozatban a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) együttműködik a fogyasztóvédelmi hatósággal - erről egyezett meg Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke és Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára 2021. július 7-én. A két szerv információcserével is javítja a vásárlók, építkezők érdekeinek védelmét szolgáló közös fellépés hatékonyságát.
Elfogadta a kormány Orbán Viktor építőiparra vonatkozó legutóbbi bejelentéseit, vagyis többek között az építőipari termékek kivitelére vonatkozó szabályozást, a bányászatra vonatkozó extraprofit-adót, és a bányászati, kitermelési kötelezettség határidejének rövidítését - ismertette Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a szerdai Kormányinfón. A korlátozásoknak konkrét időhatára nincs, erről a döntés hatásait figyelve határoz majd a kormány. Nem az áruk szabad mozgásának korlátozása a cél, hanem az extraprofit letörése.
Július 7-én szerdán átadják a munkaterületet, ezzel megkezdődik a Blaha Lujza tér felújításának előkészítése, de maga a lezárásokkal járó kivitelezési munka csak hétfőn, 12-én kezdődik - írja a BKK információi alapján a Telex.
Eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal egy építőipari kivitelezéseket érintő, villamossági termékek nagykereskedelmével foglalkozó vállalkozások közötti összefonódás vizsgálatára. Az előzetes adatok alapján ugyanis nem volt felmérhető, hogy a fúzió milyen hatással lenne az óriási drágulással küzdő építőipari ágazatra.
Az otthonteremtési támogatások továbbra is nagyon népszerűek, nagy az érdeklődés irántuk, azonban az építőanyag-iparban az egész világon drágulás van. Annak érdekében, hogy a családok a rendelkezésre álló pénzükből minél többet tudjanak építeni, állami beavatkozásokra van szükség - mondta el a Közösségi Élet Újraindításáért Felelős Operatív Törzs 4. ülését követő sajtótájékoztatón Novák Katalin, családokért felelős tárca nélküli miniszter.
A Gazdasági Versenyhivatal megérti, hogy a kormány is kiemelten kezeli az építőipari alapanyagok drasztikus áremelkedésének kérdését. A versenyhatóság a fogyasztók érdekeit szem előtt tartva, alaposan kivizsgál minden jelzést, amely jogsértésre utalhat a piacon. Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke is részt vett a Gazdaság Újraindításáért Felelős Operatív Törzs múlt pénteki ülésén, ahol többek között napirenden voltak a kormány intézkedési javaslatai az építőipari alapanyagár-robbanás kapcsán. A külgazdasági és külügyminiszter által vezetett testület ajánlásait ezen a héten tárgyalhatja a kormány.
Mit jelent a fenntartható ingatlanfinanszírozás? Hogyan lehet egy ingatlant ESG szempontok alapján értékelni? Mit jelent az EU Taxonómia az épületekre nézve? Többek között ezekre a kérdésekre válaszoltak a szakértők a HuGBC legutóbbi Green Talk beszélgetésén.